Kutya jó honlap!

„A sikert nem hajszolni kell, hanem vonzani, azáltal, hogy vonzó személyiségekké fejlesztjük magunkat.”

HOGYAN BOSSZULD MEG SÉRELMEIDET!!!???


Amióta emberek léteznek, azóta létezik a bosszú fogalma is. Bizonyítékok vannak arra, hogy már az ősember korában is történt olyan, hogy egyik férfi elvette a másik férfitól a nőjét, és az bosszúból egy vadászat során az árokba esett mamut mellé véletlenül belökte azt. 

Mint tudjuk a barlangrajzok nem hazudnak, ezért kijelenthetem mint tényt, hogy a bosszú szomj az egyik legemberibb és legősibb tulajdonság.

De mi a teendő, ha valaki ártott nekünk és akárhogy is de mindenképpen szeretnénk revánsot venni. Most maradjunk az intelligens vonalon, ezért mereven elzárkózom attól a lehetőségtől, hogy keressük fel az illetőt, terminátorként rúgjuk rá az ajtót és pofozzuk fel úgy, hogy még a mentős is beszédüljön aki kimegy érte. Jaj de jól esne pedig, viszont példamutató leszek és inkább igyekszek agresszió nélküli tanácsot adni minden bosszúra szomjas olvasónak.


Na most, ha sérelem ért minket, akkor ne nagyon számítsunk a rendőrségre. Bocsi kedves rendőrök, de megvan kötve a kezetek. Ismerősömet támadás érte, a rendőrség nem tett semmit, mondván, eljött a helyszínről, maximum akkor tudnának lépni, ha ottmarad és verekszik egy jót, de akkor sem lenne sok értelme feljelentést tennie. Ezzel az ismerősöm el is jött a rendőrségről, aztán másnap 20.000 Ft-ra büntették az igazoltató rendőrök, mert nem állt meg a stop tábla vonalán, csak kicsit előrébb.

Tanulság? Egyszerűen érjük el, hogy akin bosszút akarunk állni, az hajtson át a stop táblán, ha lehet naponta. Rendőreinkre így biztos lehet számítani. Na de tényleg nem a rendőrök a hibásak, a jogrendszer köti meg a kezüket ezért lépjünk is tovább.

Nyilván amit írtam az az idiótaság netovábbja, hiszen lehetetlen kivitelezni ezt a dolgot, de akkor mi legyen?

Még mindig ott tartunk, hogy van valaki aki ártott nekünk és mi bosszút akarunk állni rajta de nagyon!

Első lépésben azt kell, hogy mondjam, van megoldás és nekem már sikerült is 2 éve. Először is, lassú víz partot mos ezért adjunk időt ennek a dolognak. Nehéz lesz, de kerüljünk közel hozzá. Arany mondás, a barátaidat tarts közel magadhoz, de az ellenségeidet még közelebb. Csak akkor tudsz igazán nagyot lesújtani, ha elhiheted a másikkal, hogy eleged van a háborúból és tényleg békülni akarsz.

Ezt elérni könnyebb mint hinnéd, hiszen legyezni fogja a hiúságát, hogy Te engedsz hamarabb. Kerülj közel hozzá és tudj meg róla mindent. Párkapcsolati titkok, munkahelyi simlisségek, üzleti fekete dolgok és lehetőleg ezekről, ha nem is mindenről de nagy részéről legyen bizonyítékod. 

Amikor cirka fél év egy év alatt megtudsz elegendő dolgot róla és úgy érzed eljött a Te időd, akkor ne habozz. Döntsd romba a kapcsolatait, legyen az intim vagy üzleti kapcsolat. Éld ki rajta az elszenvedett sérelmek okozta bosszú vágyat!

Van egy veszélye ennek a dolognak és mindenképp figyelnünk kell ezekre! Egyrészt a nagy barátkozásban, ne kerülj hozzá lelkileg túl közel, mert akkor a végén elfelejted miért is barátkozol vele. Jusson eszedbe, hogy milyen csúnyán viselkedett veled annak idején és megtenné ismét ha arra kerülne a sor. Ez majd erőt ad neked a bosszúhoz. 

A másik nagyon fontos dolog, hogy a barátkozás közben, Te szinte semmit ne adj ki magadról. Ne legyen támadási felületed, mert akkor nagyon csúnya háború elé nézel!

Mindenki tudja, hogy a bosszú nem vezet jóra és éppen ezért tudnunk kell, hogy egy életre szóló ellenséget szerzünk vele. Ha tehetjük csak zárjuk ki az életünkből azt az embert aki velünk aljas volt és elbánt velünk. Viszont ha nem tudjuk tovább élni a napjainkat, csak ha szenvedni látjuk a szemetet, akkor ne habozzunk. Gondolkodjunk, várjunk és cselekedjünk. Az igazi vadász ismérve ez. Mire az áldozat észre veszi mit miért csináltunk, már kellően romba döntöttük az életét. 

Lehet van aki nem ért velem egyet, de azt kell hogy mondjam, ha bárki bánt másokat ok nélkül, akkor ne csodálkozzon ha előbb vagy utóbb belefut egy nagyon nagy pofonba. 


A bosszúnak még számos formája létezik és kívánom mindenkinek, hogy megtalálja azt a módszert ezek közül ami elégtételt jelent számára, ugyanakkor a bosszúállás után tovább tudja folytatni az életét lelkiismeret-furdalás nélkül.

Én bosszút álltam és cseppet sem vagyok rá büszke. Jobb lett volna ha továbbállok, de ez az én véleményem.

Kezedben a döntés.

Forrás=FudoBlogTár




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Fülöp Menyhért plébános

► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa

fulopmenyhert.hupont.hu

2. Tűzgátló ajtók meghökkentő áron-https://tuzgatloajtospecialista.hu/

► Tűzgátló ajtók meghökkentő áron-https://tuzgatloajtospecialista.hu/Tűzgátló ajtók raktárkészletről.

firedoors.hupont.hu

3. PACIKISOKOS

► Lótenyésztők lapja

foreverhorses.hupont.hu

4. WIRE-NET, ANIMAL MESH AND CONCRETE PILLAR CENTRE OF KÓTAJ

► THE WIRE FENCE IS THE CHEAPEST FENCE IN THE WORLD. THE THINGS YOU NEED, CAN BE FOUND AT US. AND WHAT IS MOST IMPORTANT: AT THE MANUFACTURER’S PRICE!

fence.hupont.hu

5. Festett címergyűjtemény - Painted coat of arms collection

► Festett címer, üvegkép, pasztell, akvarell-akril portré, festett kövek. Rendelhető mintákból és saját küldött képről.

festettcimerek.hupont.hu

6. Furgon bérlés, furgon kölcsönzés már napi 6000,-Ft

► Furgon bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Dobozos furgon már napi 6.000,-Ft. TUTI ár. Béreld ki még ma!

furgonberles.hupont.hu

7. szén | brikett | fa | fabrikett | tűzifa | tüzelő

► Eladó akciós szén, brikett, fa, fabrikett, pellet, tűzifa, tüzelő árak, árlisták valamit gépek, rendelés és házhoz-szállítás.

futes-lap.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

2. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

3. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

4. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145

► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása

csovill.hupont.hu

5. Micimackó és barátai igaz története, avagy a világ vége

► Ami az eredeti Micimackó-ba már nem fért bele... Az eljövendő évek legnagyobb filmsikerének sztoriját olvashatod, először és magyarul, forgatókönyvszerűen megírva! Könnyek és kacagás!

micimacko-igaz-tortenete.hupont.hu

6. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig

► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!

szamvitelezz.hupont.hu

7. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)

► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok

ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu

8. Berhida -Veszprémi út 2.

► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310

melikozmetika.hupont.hu

9. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

10. GYŐR UTCÁI

► Győr város közel 1100 naprakész közterületének ismertetése CZVIKOVSZKY TAMÁS szerkesztésében és fotóival.

gyoriutcak.hupont.hu

11. ROKOLYA ÉTTEREM - a Rokolya utcai irodaház földszintjén

► ******* Nálunk nem csak az ebéd fő, hanem az egészség is! ******* Címünk: Bp. XIII. Rokolya u. 1-13. - - - - - - Telefon: +36 20 3982819 Email:rokolyabufe@gmail.com * facebook.com/Rokolya Étkező

rokolyabufe.hupont.hu

12. Gégényi Gárdonyi Géza Általános Iskola

► "Minden ember annyit ér, amennyit tud." /Gárdonyi Géza/

gegenyiskola.hupont.hu

13. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

14. MINITALIA

► olasz nyelvoktatás

minitalia.hupont.hu

15. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

16. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

17. FC Barcelona

► Folyamatosan bővül...

fcccbarcelonaaa.hupont.hu

18. Skorpió Kick-Box SE, Szentgotthárd-Szombathely

► Kick-Box a tiszta küzdelem sportja

skorpiose.hupont.hu

19. Tegyél egy Szebb Jövőért Egyesület

► Segítsen, hogy Önök által mi is segíteni tudjunk.

teszegyesulet.hupont.hu

20. ASZFALTOZÁS,ÚTÉPÍTÉS,TÉRKÖVEZÉS! ÉRD.: aszfaltozas2002@gmail.com

► ASZFALTOZÁS AKCIÓ|ÚTÉPÍTÉS| MART ASZFALTOZÁS| ÚTFESTÉS| ASZFALTOZÁS KEDVEZŐ ÁRAK| MINŐSÉGI MUNKA| GARANCIÁLIS ASZFALTOZÁS|

karpati-aszfalt.hupont.hu

21. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

22. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

23. OLCSÓ TEHERTAXI BUDAPEST

► BUDAPESTEN BÚTORSZÁLLÍTÁS, FUVAROZÁS, VÁSÁROLT BÚTOR HÁZHOZSZÁLLTÁSA, ALBÉRLETES KÖLTÖZTETÉS OLCSÓN GYORSAN RUGALMASAN.

budapestitehertaxi.hupont.hu

24. Felső-Bácskai galambászok

► Magas röptűek........ Keringők

jankovacigalambaszok.hupont.hu

25. Külföldi munkák földön-vízen!

► “Többet megtanulsz egy útról, ha végigjárod, mint a világ összes térképéből.”

yachtnland.hupont.hu

26. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

27. Ez is eladópont

► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu

eziselado.hupont.hu

28. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291

► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.

utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu

29. NAGY GÁZSZERVIZ KFT. Kazánjavítás, gázszerviz, gázszerelés 06204260249

► Gázkazánjavítás, karbantartás, cirkószerviz, gázszerviz és gázszerelés rövid határidővel Fejér megyében és Érden. Hivatalos márkaszerviz.

kazandoki.hupont.hu

30. Kulcsmásolás

► Szombaton is nyitva!

kulcsmasolas.hupont.hu

31. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

32. DarkOrbit - Minden amit tudni kell róla!

► Sziasztok! Ez az oldal lényegéböl egy DarkOrbit fan oldal, ahol sok hasznos információt találhattok meg a játékhoz. FEJLESZTÉS ALATT!

darkorbit-infok.hupont.hu

33. **** kutya palota *****

► ****Sziasztok!Ez az oldal kutyákkal foglalkozik remélem tetszeni fog!Köszi hogy benéztél!****

kutyapalota.hupont.hu

34. FŐTENGELY ÉKSZÍJTÁRCSÁK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► Főtengely ékszíjtárcsák Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden autótípushoz!

fotengely-ekszijtarcsa.hupont.hu

35. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

36. Páfrányos Vendégház Velem

► Teljes kikapcsolódás az Alpok-alja legkedveltebb településén, ahogy sokan nevezik: a nyugalom szigetén

velemiszallas.hupont.hu

37. HAMDI CUKRÁSZDA

► Szerkesztése folyamatban...

hamdicukraszda.hupont.hu

38. Chelsea átigazolási hírek(pletykák)

► Itt részletesen minden nap megtudhatod a Chelsea Fc csapatnak az átigazolási híreit

chelseaigazolasok.hupont.hu

39. Üdvözlet minden kerékpártúrát kedvelőnek!

► Ezt az oldalt azért készítem, hogy a hozzám hasonlóan a bringázást kedvelőknek leírjam az általunk tapasztaltakat, és akik még nem kezdték el azok megkedveljék a világ legjobb sportját.

kerekezes.hupont.hu

40. GYÓGYITÓ NÖVÉNYEK, HOLISZTIKUS GYÓGYMÓDOK

► Fűben -Fában orvosság,természetes C vitaminok, az ANYATERMÉSZET által felkínált lehetőségek,gyógymódok és természetes terápiák

gyogyitonovenyek.hupont.hu

41. ORVOS-KOZMETIKAI FIATALÍTÓ KEZELÉSEK A STÍLUS SZÉPSÉGSZALONBAN

► HIFU® BŐRFESZESÍTŐ FÓKUSZÁLT ULTRAHANG/VITALÉZER HIDEGLÉZERES TERÁPIA/CESARE® LED MASZK FÉNYESZTÉTIKA/INTRACEUTICALS KEZELÉS/ MARIA GALLAND KEZELÉS/ERICSON KEZELÉS/BIODROGA KEZELÉSEK/DERMAROLLERES KEZELÉS/ FODRÁSZAT/MANIKŰR/PEDIKŰR/KÖRÖMÉPÍTÉS

stilusszepsegszalon.hupont.hu

42. Brosch Zoltán egyéni vállalkozó honlapja

► Műanyag termesztőedények, konténerek, palántázók, fóliakonténerek, függesztékes kaspók, magvető tálcák, szaporító tálcák, szívató tálcák, tőzeg, perlit, ültető keverékek forgalmazása

muanyagtermesztoedeny.hupont.hu

43. ViVa ElClAsIcO

► Ez az oldal a focival foglalkozik.Nevét a Real Madrid-Barcelona meccsről kapta, mivel a világ egyik legnagyobb rangadója.Innen sok információt megtudhat.

vivaelclasico.hupont.hu

44. Róbert bútor

► Üdvözöljük a Róbert bútor honlapján.

robertbutor.hupont.hu

45. Kalmár Lajos nyugdíjas erdőmérnők.

► A barátságos természet megismerése,hatással van az emberi viselkedésre. A virágok szeretete, a vadászat izgalma, az ízes ételek főzése, a kertészkedés változatossága, a fényképezés öröme és az emberek kedvessége, csodálatos érzelmi világot teremt.

kalmarlajos.hupont.hu

46. ~Egy Álom világ~

► Itt mindent meg találsz amire szükséged van!

laink.hupont.hu

47. Üveges gyorsszolgálat Budapesten ! Üvegezés s.o.s - non stop 0-24

► Üveges üvegezés gyorsszolgálatunk vállalja Budapest egész területén, belvárosi üveges üvegezést , ajtók üveges, ablakok üveges , kirakatok üvegezése , portálok, biztonsági üvegek, katedrál üvegek, drótüvegek és hőszigetelt üvegek cseréjét üvegezését

uveges-uvegezes.hupont.hu

48. NEFER BOSZORKÁNY

► A BOSZORKÁNYSÁG LÉTEZIK, NEM PUSZTÁN LEGENDA.

neferboszi.hupont.hu

49. Footballtáj

► A fociért élunk!!

fotballtaj.hupont.hu

50. Mert fociból sosem elég!

► VB érdekességek: www.focivb-2010.hu

footballvilag.hupont.hu

51. Kuka kerekes és kerek. Konténer, Komposztáló edény, talicska molnárkocsi

► Lakóhelyünkön és munkahelyünkön is szükség van kommunális,bió,gasztró szelektív hulladék gyűjtésre. talicskára, molnárkocsira vagy kézi kocsira

hulladekgyujto.hupont.hu

52. Stabil Sped Kft. Iratmegsemmisítés - hulladékkezelés

► Csomagolási hulladékok gyűjtése, kezelése, felvásárlás. Stabilan, megbízhatóan.

hulladekpapir.hupont.hu

53. ez az oldal hoki imádoknak van nézzétek meg sokan

► remélem sokan megnézitek

krisz-krisz.hupont.hu

54. San Jose Sharks and Ferencvárosi Torna Club

► Ezen a honlapon két csapatot szeretnék bemutatni:a Fradit és a Sharks-ot

sanjosesharks-ftc.hupont.hu

55. NAPRAFORGÓ KISVIRÁG ALAPÍTVÁNY

► Az Alapítvány céljai: óvodák, családi bölcsődék támogatása, munkavállalók a munkaerő piacon való sikeres részvételének oktatása, gyermek fejlesztés, támogatás.

napraforgokisvirag.hupont.hu

56. Kútfúrás Profi megoldásokkal, garanciával Országosan!

► Kútfúrást vállalunk Nógrád,Pest,Heves megyében illetve az ország egész területén és Szlovákiában is!

kutfurok.hupont.hu

57. '~mackó idézetei~'(idézetek,képek!)

► Ez az oldal lesz a te kedvenced mert telis tele van képekkel és idézettel remélem majd mindennap ellátogatsz ide!:)A képeket és idézeteket nyugodtam elviheted hisz másképp miért csinálnám!:)

macko-idezetei.hupont.hu

58. Apró hirdetés mindenkinek

► Itt aztán tényleg minden megtalálható kategóriában, és tartalomban egyaránt

hirdetesekmindenkinek.hupont.hu

59. Széki Kapusi István hivatalos honlapja

► Erdély, a Mezőség, szülőfalum Szék. Varázslatos mesevilág, ma is élő hagyományok kifogyhatatlan forrása, drága szülőföldem.

kapusi.hupont.hu

60. Sztárok,glitterek,versek,receptek,állatok stb..:)♥

► Itt mindent megtalálsz..;);););)

amitasztarokroltudnikell.hupont.hu

61. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

takaritogepkolcsonzes.hupont.hu

62. Használt ruhák

► Használt gyermek ruhák, játékok és más egyeb dolgok

csanyicsalad.hupont.hu

63. Új háztartási és műszaki cikkek , forrasztási ,szervizelési segédanyagok

► Ön a legjobb helyen jár ahhoz, hogy jó minőségű, ÚJ, de olcsó műszaki és háztartási cikkekre találjon. Valamint Olasz gyártmányú , jó minőségű és mégis olcsó kenő- , paneltisztító- , levegő- , cimke eltávolító-sprayt , stb... , rendelhessen .

olcso-muszaki-cikkek.hupont.hu

64. Pilates Judittal

► A mozgás, melytől 10 alkalom után jobban érzed Magad, 20 után látványosan jobban nézel ki, 30 után pedig ...

pilatesjudittal.hupont.hu

65. ANTENNA SZERELÉS,JAVÍTÁS ÉS BEÁLLÍTÁS BUDAPESTEN! TEL:+36705192134

► Digitális SD,HD műholdvevők,földi digitális antennák szerelése.Mindigtv,Mindigtv Extra kártyás vevőegység szerelése.UPC DIRECT,DIGI TV szerelése,javítása!

antennaszerviz.hupont.hu

66. szerelemtanya

► Ahol az álom valósággá válik!

randitanya.hupont.hu

67. Blogom

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

csatikitti.hupont.hu

68. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

lsmod.hupont.hu

69. VIII. Henrik (1509-1547) angol király magyar szövetségesei

► A honlap célja, hogy a 16. század első felének élénk angol-magyar kapcsolatát felfedje.

viiihenrik.hupont.hu

70. Szaki harcos YouTube csatornája!

► Ha van valami amit nem tudsz segítek. ;)

szakicsatornaja.hupont.hu

71. Simson

► Használt simsonok és alkatrészek!

simos.hupont.hu

72. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

istvankiralyiskrberencs.hupont.hu

73. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

belk.hupont.hu

74. Kedves McDonalds fanok

► !Nagy örömmel jelenthetem be hogy 2020.01 21-én végre megnyílík a várva várt gödöllői McDonald's! Sok szeretettel várunk mindenkit

mekigodollon.hupont.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 23
Tegnapi: 88
Heti: 111
Havi: 769
Össz.: 790 457

Látogatottság növelés
Oldal: A bosszú lehetőségei!
Kutya jó honlap! - © 2008 - 2026 - fjanos-honlapja.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »