Ann Cameron, 15 gyermekkönyv szerzője sárgarépa lével „gyógyította meg” 4. stádiumú rákját.
Azt állítja: „Hiszem, személyes tapasztalatom miatt, hogy a sárgarépa meggyógyítja a rákot – ráadásul gyorsan, kemoterápia, sugárkezelés vagy bármilyen étrendi változás nélkül”.
A szokatlan történetek, ahol természeti segítséggel történik a gyógyulás, meglehetősen meghökkentőek. De jobban bízom bennük, mint a hamis gyógyszertesztekben, amit a Nagy Gyógyszergyár ajánl, mert a mérgező gyógyszerek milliárdokat hoznak, de több kárt okoznak, mint hasznot.
2012. június 6-án műtötték Ann-t 3. stádiumú vastagbélrákjával. Úgy döntött, elutasítja a kemoterápiát és 2012. november 6-ig ténylegesen jobban érezte magát. A kontroll CT azonban tüdőrákot diagnosztizált. Vastagbélrákja pedig 4. stádiumba került és áttétek keletkeztek a tüdején. Orvosa 2-3 évet jósolt neki.
Az orvosi tanács szerint a sugárkezelés haszontalan lett volna számára, ezért a kemoterápiát ajánlották inkább, bár ez sem hosszabbította volna meg életét. Ann úgy döntött, hogy egy új, intenzív kutatáshoz csatlakozik, hogy találjanak egy alternatív gyógymódot, mely segíthet neki.
2,3 kg sárgarépa lé naponta?
Ann találkozott egy olyan emberrel, aki sárgarépával gyógyította meg a rákját. A neve Ralph Cole, aki azt állította, hogy úgy gyógyította meg laphámsejtes nyaki daganatát, hogy naponta 2,3 kg sárgarépából készült levet ivott. Ralph bárkivel szívesen megosztotta a „répa-kúrá”-ját, aki hajlandó volt őt meghallgatni.
Figyelmeztetett, hogy megpróbálta kisebb adaggal is (1,4 kg-ot próbált), de azzal nem járt sikerrel, tehát szerinte a napi 2,3 kg a trükk. 7 éve tünetmentes és már csak néha répalevezik. 2012. november 17-én Ann és elkezdte a maga 2,3 kg-os adagját, közel napi 2,3 literrel. Ann reggel répa lével indított, megivott egy pohárra, majd a többit betette a hűtőbe hűlni és a nap folyamán az egészet elfogyasztotta. Ann hűen folytatta a kúrát néhány lémentes napot tartva, csak úgy, mint Ralph Cole.
Ann-nek nem volt sem kemoja, sem sugárkezelése, se más étrendi változtatása, kivéve a sárgarépa levet. Folytatta a húsevést és néha még egészségtelen ételeket is evett, mint például fagylaltot.
Ann figyelmeztetett:
„Én nem ajánlom a fagylaltot rákra, csak azt akarom ezzel hangsúlyozni, hogy egyedül a sárgarépa lé volt az egyetlen változtatás az életemben, emellett hálásan fogadtam az imákat és a jó energiákat a barátoktól és bölcsességet kértem attól, Aki odaát van.”
A 2013. július 30-ai CT már nem talált rákos sejtet. A duzzadt rákos nyirokcsomók visszazsugorodtak normális méretűvé 8 hónappal az után, hogy napi több liter sárgarépalét kezdett fogyasztani néhány nap szünettel.
Nem sokkal később, ahogy elkezdett kevesebbet inni, Ann bőrszíne is normalizálódott és kezdte lehagyni a narancsos árnyalatot.
A sárgarépa és a rákkutatás
A sárgarépában falcarinol található, ami egy antioxidáns és bizonyítottak rákellenes tulajdonságai. Angol és dán kutatók kimutatták, hogy 1/3-dal csökkentek a rákos daganatok a labori körülmények között kiváltott rákos egereken és patkányokon.
Egy másik emberi tanulmány megállapította, hogy a sárgarépa lé fogyasztása megemelte a karotinoidok szintjét a vérben olyanoknál, akik túlélték a mellrákot. A kutatók szerint a megnövekedett karotinoid a vérben rákmegelőző lehet.
Dr. Max Gerson szerint, akinek nevéhez fűződik a bio sárgarépa- és alma lé fogyasztásán alapuló Gerson terápia, a sárgarépa lé molekulárisan szinte teljesen megegyezik az emberi vérrel. Érdekes, ugye? Talán a rák nem is olyan ijesztő, mint ahogy az egészségügyi ipar el akarja velünk hitetni!
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Festett címergyűjtemény - Painted coat of arms collection
► Festett címer, üvegkép, pasztell, akvarell-akril portré, festett kövek. Rendelhető mintákból és saját küldött képről.
festettcimerek.hupont.hu
2. szén | brikett | fa | fabrikett | tűzifa | tüzelő
► Eladó akciós szén, brikett, fa, fabrikett, pellet, tűzifa, tüzelő árak, árlisták valamit gépek, rendelés és házhoz-szállítás.
futes-lap.hupont.hu
3. WIRE-NET, ANIMAL MESH AND CONCRETE PILLAR CENTRE OF KÓTAJ
► THE WIRE FENCE IS THE CHEAPEST FENCE IN THE WORLD. THE THINGS YOU NEED, CAN BE FOUND AT US. AND WHAT IS MOST IMPORTANT: AT THE MANUFACTURER’S PRICE!
fence.hupont.hu
4. Furgon bérlés, furgon kölcsönzés már napi 6000,-Ft
► Furgon bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Dobozos furgon már napi 6.000,-Ft. TUTI ár. Béreld ki még ma!
furgonberles.hupont.hu
► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa
fulopmenyhert.hupont.hu
6. Tűzgátló ajtók meghökkentő áron-https://tuzgatloajtospecialista.hu/
► Tűzgátló ajtók meghökkentő áron-https://tuzgatloajtospecialista.hu/Tűzgátló ajtók raktárkészletről.
firedoors.hupont.hu
7. PACIKISOKOS
► Lótenyésztők lapja
foreverhorses.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
4. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
5. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
7. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
8. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
9. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
10. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
11. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
12. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
13. ÁLOM - ÁLOMSZÓTÁR - ÁLOMFEJTÉS TÖRVÉNYEI - ÁLOM EGY ÉLET - TAPASZTALATOK
► ÁLOMSZÓTÁR - ÁLOM EGY ÉLET - TAPASZTALATOK - ÁLOMFEJTÉS TÖRVÉNYEI - ÉDESAPÁM - IMÁDSÁG
alomegyelet.hupont.hu
14. "Hogyan vihet sikerre egy kis- és középvállalatot a marketing?"
► Lépj be a "belső körbe", ahol a legnagyobb marketing áttörések történnek, ahol az igazán nagy bizniszek épülnek!
marketing-marketing.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
16. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
17. Linkvadász
► Itt kedvedre böngészhetsz a következő kategóriákban a lenti linkek közül!Itt mindent megtalálsz amire csak szükséged lehet!
linkvadasz.hupont.hu
18. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
19. Szag-és Páraelszívó szerelés, javítás +36 20 988 4170
► Amennyiben Önnek is fontos az egészség valamint a tisztaság tegye meg az első lépést a mindig friss levegőért otthonában.
szagelszivo.hupont.hu
20. WIRE-NET, ANIMAL MESH AND CONCRETE PILLAR CENTRE OF KÓTAJ
► THE WIRE FENCE IS THE CHEAPEST FENCE IN THE WORLD. THE THINGS YOU NEED, CAN BE FOUND AT US. AND WHAT IS MOST IMPORTANT: AT THE MANUFACTURER’S PRICE!
fence.hupont.hu
21. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
22. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
► Képgyűjtemény. Weblapkellékek.
anya-apa.hupont.hu
► az oldalon minden ami csajos és tinis és twilight
szabokriszta.hupont.hu
25. ÜZENETEK MELYEK JÉZUSTÓL ÉRKEZTEK 2012
► JÉZUS KRISZTUS KINYILATKOZTATÁSAI ŐT KÖVETŐ GYERMEKEINEK
jezusuzenetek.hupont.hu
26. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
27. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock III., avagy "Úton a Biztos Pont felé"
► Tisztelt Olvasó! Íme, a 3. kötet... amiről az jut eszembe, kicsit olyan, mint egy együttes 3. zenei albuma: nehéz mit kezdeni vele. Már nem a régi hang, bár emlékeztet az előzőekre, ugyanakkor valami új horizont felé fordul. Folytatás, és újrakezdés.
solverus-versek-iii.hupont.hu
28. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet
► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal
vorosrozsaalma.hupont.hu
► Nincs tökéletes virág, mert minden virág tökéletes.
margaretavirag.hupont.hu
► csaták kudarcok vilámháboru a világ leggyorsabb katonai terve fegyverek harckocsik tankok stb.
csata.hupont.hu
31. Vezetői szándék tréning - KASZA TAMÁSTÓL
► Ügyfeleim a képzés után azt érezték, hogy akaratuk teljesül. El tudnak végeztetni feladatokat.
nemszamit.hupont.hu
► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145
villanyszakik.hupont.hu
33. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145
► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása
csovill.hupont.hu
34. Es-szEncIa A dolgok lényegének a feltárása , a mai kor emberének szemével.
► Amit ma meg (ehet ,tehet,vehet,ismerhet) sz,- ne halaszd holnapra!
es-szencia.hupont.hu
35. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
► ..Hogy mitől lesz az ember Goth? .. Az szépen lassan kialakul benne, és nem is biztos, hogy tudjuk, Goth érzésekkel járjuk a világot..
mygothicmusic.hupont.hu
37. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
zoola.hupont.hu
38. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok
► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?
linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu
39. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)
► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok
ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu
40. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
41. Eldarya Segítségek Magyarul
► Remélem segíthetek!
eldaryasegitseg.hupont.hu
42. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
43. PRODAJNI CENTAR KOTAJSKIH ŽIČANIH OGRADA, OGRADA ZA DIVLJAČ I STUPOVA
► ŽIČANA OGRADA JE NAJJEFTINIJA OGRADA NA SVIJETU. SVE ŠTO VAM JE POTREBNO MOŽETE PRONAĆI KOD NAS, OD A DO Z. I ŠTO JE NAJVAŽNIJE: PO PROIZVODNIM CIJENAMA!
ograda.hupont.hu
44. ☺♥ CSUPA-CSAJ.HUPONT.HU ♥ ♥WANDA OLDALA♥ ♥♡▂ ▃ ▅ ▆ █ WANDA█ ▆ ▅ ▃ ▂ ♥♡
► Szia! XD Ez egy igazán csajos oldal.. 8) Nézz körül és érezd jól magad.. XD Puszíí: WANDA♥
csupa-csaj.hupont.hu
45. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
46. .·**·.¸(¯`·.¸*.sztarok-csillagok.hupont.hu.*¸.·´¯)¸.·**·.
► Ti egy rajongói oldalon jártok!!!
sztarok-csillagok.hupont.hu
47. GYŐR UTCÁI
► Győr város közel 1100 naprakész közterületének ismertetése CZVIKOVSZKY TAMÁS szerkesztésében és fotóival.
gyoriutcak.hupont.hu
► mindenjogfenntartva
viraglatomszol.hupont.hu
49. SamTex Kft. Egészségügyi munkaruházat!
► Egészségügyi munkaruha gyártás és forgalmazás
samtexmunkaruha.hupont.hu
50. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
51. Wernig elszívó ventilátor javítás - szerelés +36209884170
► Wernig WC - szagelszívó és fürdőszobai párátlanító ventilátor javítása non - stop. Időszakos karbantartás , 0 - 24 készülék szerelés,időrelé beállítás,kondenzátorok cseréje. Egycsöves központi rendszerek kiépítése, nagynyomású kisventilátorhoz
wernig.hupont.hu
52. ♥♥♥!!!Szívek Szállodája!!!♥♥♥
► Itt megismerheted vagy jobban megismerheted a Szívek Szállodáját!!! Rajta!!!
szivek-szallodaja-eszter.hupont.hu
53. Vasaji László Erdészeti Csemetekert és Csomagküldő Szolgálat - Dunavecse
► Akác, Csodaszép sövény, Pusztaszil, Nemesnyár, Vénic szil, Jegenyenyár, Rendelés: csemetekert.dunavecse@gmail.com +36-30/363-35-93 Átvétel: Dunavecse, Rákóczi út 15. (+36-70/953-81-26) vagy Kecskemét, Bódog sor (30/424-03-34)
akaccsemete.hupont.hu
54. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
55. Lovasok és lómániások oldala!;)
► "A ló előnye tenger , mert a bölcsnek ló való,mert lóvá tesz az ember és emberré tesz a ló."
lomania.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
57. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
58. VIOLETTA
► Itt mindent megtudhatsz Francescáról, Camilláról, Ludmilláról és a többi szereplőről... és persze Violettáról!
violettafun.hupont.hu
59. Kimerültség, stressz, depresszió, vitamin, egészség, gyógynövények...
► Kimerült? Stresszes? Depressziós?... Egészség = vitamin, gyógynövények
vitaminok-gyogynovenyek.hupont.hu
► Minden ami csajos! Lányoknak idézetek,versek,randitippek,szépségápolás stb. Ha Tini lány vagy és érdekel látogass el hozzánk! Jó szórakozást♥
best-friend-forever.hupont.hu
► Rocker vagyok, vállalom, Jót és rosszat elbírom, A lármát, a fényt, a zajt és a bajt, Azt, ami űz és fogva tart.
christianepidemic.hupont.hu
62. Online Filmek
► Köszöntünk az Online nézhető Filmek és Sorozatok birodalmában!
mozicsillag.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
64. Ventilátor szerelés elszívó javítás Pest megye 06209884170
► Fürdőszőszoba ventilátor gyors javítása WC szagelszívó készülékek felszerelése konyha páraelszívó bekötése falfúrással penészesedés végleges megszüntetése. Helios, Wernig, Vortice, Red-Ring, Elicent, Cata,Nodor, Falmec, Sirius, Casals,Ardes
ventilatorszerviz.hupont.hu
65. JÉZUS A KIRÁLY
► "Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek."
jezusakiraly.hupont.hu
► NSFW Tube egy Magyar (+18-as) Telegram Csoport
magyarnsfwtelegram.hupont.hu
67. Sok sztárról sok minden...
► Ez az oldal olyan sztárokról szól,akiket már biztos ismersz!Ha többet meg szeretnél tudni kattincs rá!Sok mindent találhatsz itt kedvenceidről:(pl.:órarend,könyvjelző,füzetborító,stb.)Az oldalt folyamatosan újítjuk!Remélem tetszeni fog!)
sztarok-sztarok.hupont.hu
68. Miereisz Benjamin honlapja
► GTA kódok, autós képek, Neveldék,Közösségi oldalak Egyhelyen
miereisz-benjamin.hupont.hu
► Hercegnős mesék és gyönyörű hercegnős képek
hercegnokbirodalma.hupont.hu
70. ♥♥Hannah Montana And Miley Cyrus Forever♥♥
► Ez az oldal Hannah Montana-val és Miley Cyrus-szal foglalkozik.Most megimerheted Hannah-t és Miley-t eggyaránt.Itt mindent megtalálsz róluk ami csak éredkel:képek,infók,hírek stb. Jó Szórakozást!
szandyoldija.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
72. Ingyenes apróhirdető oldal. www.andreawebshop.multiapro.com
► Ingyenes apróhirdetés feladása regisztráció nélkül.
oriflamekozmetika.hupont.hu
73. selena gomez
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
krisztikemog.hupont.hu
► Máktól a bab mag vetéséig alkalmas. Profi és általános növényápoló és fertőtlenítő permetezőgépek.
vetogep.hupont.hu