Kutya jó honlap!

„A sikert nem hajszolni kell, hanem vonzani, azáltal, hogy vonzó személyiségekké fejlesztjük magunkat.”

Forrás:BORSA lap!


 

A strandolás nem minden esetben felhőtlen élvezet, előfordulhat ugyanis, hogy nem várt betegségekkel térünk haza a fürdőzésből. Ezeket leggyakrabban a vízben található láthatatlan gombák és baktériumok, illetve a vízhez adagolt fertőtlenítőszerek okozzák. Hogy a lubickolás árnyékos oldala ne tartson fogva sokáig, egy természetgyógyász szakember segítségével összegyűjtöttük a leggyakoribb „strandbetegségeket” és azok természetes gyógymódjait. 

Szemgyulladásra: kamilla és cickafarkfű

A szembetegségek közül a kötőhártya-gyulladás a leggyakoribb, ennek még enyhe formája is meg tudja keseríteni a napjainkat. A természetgyógyász szerint a leghatásosabb, ha kamillából és cickafarkfűből készítünk azonos arányú forrázatot, amiből aztán lehűtés után óránként csepegtetünk. Ha csökken a gyulladás, az óránkénti rituálét lecsökkenthetjük napi három-négy alkalomra. Makacsabb fertőzés esetén nem elég a csepegtetés, szemfürdetésre van szükség. A kifejezéstől nem kell megijedni, csak a neve tűnik félelmetesnek, valójában arról van szó, hogy az elkészített teát tiszta edénybe töltjük, és időnként egy csésze segítségével belepislogunk. 



Akik gyakran festetik kozmetikussal a szempillájukat, azoknak nem lesz ismeretlen a procedúra. Legjobb, ha a gyógyulási folyamatot éjszakára sem szakítjuk meg, az alvásra szánt időből lecsípünk néhány percet, és egy-két alkalommal akkor is borogatunk. Bár élvezetes túra a gyógynövényszüret, a szemgyulladásra használt füveket inkább a gyógyszertárban szerezzük be, ugyanis a nem jó minőségű, esetleg szennyezett helyről származó növények csak még inkább fellobbanthatják a gyulladást. „Ha valakinek gyakran van ilyen jellegű kötőhártya-gyulladása, az azt jelzi, hogy immunerősítésre van szükség” – figyelmeztet a természetgyógyász. 

Fülgyulladásra: növények nedvei és gőzölés

Mielőtt rátérnénk a strandon beszerezhető fülgyulladás természetes gyógymódjára, először is tisztázni kell, hogy külső, belső vagy középső fülgyulladásról van-e szó. Lubickolás közben nagy valószínűség szerint külső vagy belső hallójárat gyulladást szerezhetünk magunknak, de a következő módszerrel könnyen kideríthető, hogy a fül melyik területét érinti a betegség. Hallójárat gyulladásról beszélünk akkor, ha már maga a fül megérintése is fájdalommal jár, de a fülcimpa meghúzásakor jelentkező kín egyértelműen erre utal. Amennyiben a fül mögötti koponyacsont kopogtatásakor jelentkezik a fájdalom, akkor középfül gyulladásról van szó, ebben az esetben ajánljuk szakorvos felkeresését. Hallójárat gyulladás esetén nem árt, ha összegyűjtünk néhány gyulladáscsökkentő hatású gyógynövényt (kamilla, körömvirág, cickafarkfű), vizet forralunk, és a növények gőzével legalább 15-20 percig gőzölünk. A módszert viszont csak akkor alkalmazzuk, ha nem olyan erős a gyulladás. Gőzöléssel kiegészítve, vagy helyette bátran alkalmazhatjuk a pelargonia nevű szobanövény vagy a kövirózsa, esetleg bíbor kasvirág leveléből kipréselt levet: szemcsepegtetővel cseppentsünk néhány cseppet a hallójáratba naponta többször. 

Megfázásra: Hársfa és bodza

Megfázás esetén, és pláne ha lázasak vagyunk, fontos, hogy azonnal beiktassunk egy izzasztókúrát. Ezt a következőképpen végezzük: hársfa- és bodzavirágot 1:1 arányban összekeverünk, veszünk belőle 3 evőkanálnyi mennyiséget, leforrázzuk fél liter vízzel, 20 percig lefedve állni hagyjuk, majd leszűrjük. Körülbelül öt perc múlva hozzáöntjük egy egész citrom levét, három kanál erdei mézzel elkeverjük, majd kortyonként fogyasztjuk. Hatására garantáltan lemegy a lázunk, viszont fontos tudni, hogy maximum kétszer alkalmazhatjuk, mert a túlzott folyadékvesztés legyengítheti a szervezetet. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy az izzasztó tea mellé sok folyadék (napi 2 liter) és vitamindús táplálkozás is elkél, valamint legalább 500 mg C-vitamin naponta, de a bíbor kasvirág alkoholos kivonata is sokat segíthet a gyógyulásban. Utóbbit gyógyszertárakban illetve gyógynövényboltokban szerezhetjük be.

Gyomorrontásra: Keserű teák

Egyszerű gyomorrontás esetén, azaz ha valamiből túl sokat eszünk, vagy olyasmit fogyasztunk, ami megfekszi a gyomrunkat, nincs mese, diétát kell tartanunk. Erre legjobb a kétszersült, pirítós vagy a köménymagos leves. A diétát keserű anyagokat tartalmazó és gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő hatású gyógyteákkal egészíthetjük ki, (gyermekláncfű, katángkóró, ezerjófű, cickafarkfű, kamilla), amikből igyunk naponta 2-3-szor, 20-30 perccel az étkezések előtt. Egy-két nap és megszűnnek a tünetek.

Gombás fertőzés: gombaellenes teák

A bőrön, körmön, illetve a nemi szervekben elszaporodó gombák mögött általában a nem megfelelő anyagcsere és emésztés miatt legyengült immunrendszert találunk. Alap esetben ugyanis hiába kerülünk olyan környezetbe, ahol megfertőződhetnénk, az immunrendszerünk legyőzi ezeket a kórokozókat. Gombás fertőzés esetén ezért a gombaellenes teákon kívül emésztést javító italokat is kell fogyasztanunk. Előbbiek diólevélből, bazsalikomból és babérlevélből, utóbbiak pedig keserűanyagokat, vízhajtókat tartalmazó növényekből állnak. Lábgomba esetén külsőleg almaecetes lábfürdőt is érdemes alkalmazni.

Felfázásra: ülőfürdő

A kánikulában felmelegedett test és a hideg víz találkozása nem mindig frissítő élmény, gyakran jelentkezhetnek ilyenkor felfázásos tünetek. Ezeket enyhébb esetben gyógynövényes ülőfürdőkkel tudjuk a leghatásosabban kezelni. A célra kiváló a zsurló, kamilla, zsálya vagy rozmaring, de a forró fürdőt kiegészíthetjük melegborogatással is. Ha nincs otthon melegítőpárna, egy melegvízzel megtöltött pillepalack, vagy vászonzsákba csomagolt, felmelegített só is megteszi.




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Festett címergyűjtemény - Painted coat of arms collection

► Festett címer, üvegkép, pasztell, akvarell-akril portré, festett kövek. Rendelhető mintákból és saját küldött képről.

festettcimerek.hupont.hu

2. Tűzgátló ajtók meghökkentő áron-https://tuzgatloajtospecialista.hu/

► Tűzgátló ajtók meghökkentő áron-https://tuzgatloajtospecialista.hu/Tűzgátló ajtók raktárkészletről.

firedoors.hupont.hu

3. Furgon bérlés, furgon kölcsönzés már napi 6000,-Ft

► Furgon bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Dobozos furgon már napi 6.000,-Ft. TUTI ár. Béreld ki még ma!

furgonberles.hupont.hu

4. PACIKISOKOS

► Lótenyésztők lapja

foreverhorses.hupont.hu

5. Autófelvásárlás Budapesten és országosan azonnali fizetéssel

► Gyors és biztonságos autófelvásárlás 1 órán belül

felvasarloljuk.hupont.hu

6. Fülöp Menyhért plébános

► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa

fulopmenyhert.hupont.hu

7. szén | brikett | fa | fabrikett | tűzifa | tüzelő

► Eladó akciós szén, brikett, fa, fabrikett, pellet, tűzifa, tüzelő árak, árlisták valamit gépek, rendelés és házhoz-szállítás.

futes-lap.hupont.hu

8. WIRE-NET, ANIMAL MESH AND CONCRETE PILLAR CENTRE OF KÓTAJ

► THE WIRE FENCE IS THE CHEAPEST FENCE IN THE WORLD. THE THINGS YOU NEED, CAN BE FOUND AT US. AND WHAT IS MOST IMPORTANT: AT THE MANUFACTURER’S PRICE!

fence.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél

► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban

honda-alkatreszek.hupont.hu

4. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

6. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

7. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

8. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

9. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

10. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

11. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !

mindentbekeritek.hupont.hu

12. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet

► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal

vorosrozsaalma.hupont.hu

13. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

14. MŰSZAKI HIBÁS AUTÓ FELVÁSÁRLÁS

► ÖREG AUTÓ FELVÁSÁRLÁS - RONCSAUTÓ ELSZÁLLÍTÁS

forglambolkivonas.hupont.hu

15. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

16. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

17. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

18. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

19. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő

► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand

ovodaivilag.hupont.hu

20. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

21. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

22. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig

► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!

szamvitelezz.hupont.hu

23. Egészség, elégedettség ,aktív élet!

► Haás Mihályné honlapja

elet-vitel.hupont.hu

24. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

25. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

26. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

27. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

28. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

29. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

30. Hírös Galambász

► -----Irány a kék ég!!!-----

kecskemetigalambasz.hupont.hu

31. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

32. Csajok 4ever

► Szijasztok.Itt találhattok képeket,akkor idézeteket,meg mindenfélét.Köszi hogy erre néztél.:)

wwwtamioldala.hupont.hu

33. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

34. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

35. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

36. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés

► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu

tarsashazkezelo.hupont.hu

37. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok

► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?

linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu

38. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka

mercedes-alkatreszek.hupont.hu

39. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon

► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS

locsolotomlo.hupont.hu

40. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

41. ★ [ . ღ .. manoo * .. ღ . ] ★

► * .. mindig a tiltott gyümölcs a legédesebb .. * :))

silacica.hupont.hu

42. Tóth György Strasszer galamb tenyésztő

► Mindekit szeretettel üdvözlök a honlapmon,én a strasszer galamb tenyésztésével fogalkozom,azon belül a sárga és a vörös színnel.Remélem mindenkinek tetszeni fog a honlapom.Kellemes böngészést!

strasszergalambok.hupont.hu

43. Varga Géza: A székely rovásírás

► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata

szekely-rovasiras.hupont.hu

44. Használt, futózott és új gumik: Személy, Teher, Munkagép Tel.:06-70/6048810

► HASZNÁLTGUMI: (6.HÓNAP) FUTÓZOTT GUMI: (LEFUTÁSIG) ÚJ GUMI: (2. ÉV GARANCIÁVAL) Cím: H - 2060 BICSKE SZENT LÁSZLÓ ÚT 50. e-mail: unimobilcar@gmail.com

gumi-reifen.hupont.hu

45. BoTi Műszaki Üzletház Jánkmajtis // Vendégház // Sátras kölcsönző

► Egy igazi szatócs bolt, ahol a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy picit várni kell. Családi vállalkozás 1996 óta.

botijank.hupont.hu

46. TWILIGHT FANOK KLUBJA

► Sziasztok!Ez itt egy Klub weblapja!Nézz körül!

twilightfanokklub.hupont.hu

47. NAGY ANYÁINK HÁZIPATIKÁLYA ÉS A RÁKRÓL

► TERMÉSZETES SZÉPÍTŐ SZEREK,,ÉS RÉGI HAGYOMÁNYOS NÉPI GYOGYÁSZAT

tepesztalatok.hupont.hu

48. Sztárok,sztorik,életrajzok,üziik(: halii.

► rendszeresen látogassátok az oldalt.mert folyamatosan frissül ;)

sztarokamindenem.hupont.hu

49. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

50. Magyarország képeslapokon

► Magyarország települései képeslapokon

mokepeslapok.hupont.hu

51. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!!

motortarto-valtotartobak.hupont.hu

52. Miley Cyrus:)

► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!

crazyladys.hupont.hu

53. Jó oldal csak nektek;)

► Igyekszem minél gyakrabban frissteni és jobb dolgokat fel tenni rá:P

notom.hupont.hu

54. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

55. 1526 Magyarországa és az 1526. évi mohácsi csata - Botlik Richárd

► A 2017 októberében és 2025 áprilisában, pdf formátumban megjelent e-book teljes szövege olvasható, korlátlanul másolható, letölthető

mohacsicsata.hupont.hu

56. CENTRUM GUMISZERVIZ KÖRMEND AKCIÓS GUMIK.

► Új nyári gumik /Trcmax -Kumho/- használt nyári gumik, új téli gumik, téli gumik. SZUPER ÁRAS ÚJ NYÁRI GUMIK.

centrumgumiszervizkormend.hupont.hu

57. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291

► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.

utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu

58. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131

szervizkozpont.hupont.hu

59. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

60. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

61. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!

► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!

meregtelenites.hupont.hu

62. “Gyógyszerekre nincs mindig szükség, de a gyógyulásba vetett hitre igen.”

► “Mindannyiunknak hatalmunkban áll választani egészség és betegség, gazdagság és szegénység, szabadság és szolgaság között. A miénk a döntés, nem pedig bárki másé.” (Richard Bach: Illúziók)

erzso-gyogyasz.hupont.hu

63. ELADÓ KISSPITZ KISKUTYÁK HONLAPJA

► "A KUTYA AZ EGYETLEN A VILÁGON, AKI JOBBAN SZERET TÉGED SAJÁT MAGÁNÁL"

kisspitz.hupont.hu

64. Építészeti üveg Üvegcsempe Üvegtégla Savmaratott üveg Tükör-mintás üveg

► Savmart üveg Savmaratott tükörüveg Titán'tükör Festett üvegek Üvegburkolat Email: uvegaru@gmail.com

epiteszeti-uveg-butor.hupont.hu

65. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

66. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

67. Menetrend

► Magyar vasúti menetrendek

vasutmenetrend.hupont.hu

68. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142

► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.

darazsirtasa.hupont.hu

69. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

70. VW ALKATRÉSZ MaTi-CaR - VOLKSWAGEN Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..

► VW gyári, utángyártott autóalkatrészek (Amarok, Bora, Caddy, CC, Crafter, Derby, Eos, Fox, Golf, Jetta, Kaefer, LT , Lupo, Multivan, New Beetle, Passat, Phaeton, Polo, Scirocco, Sharan, Spacefox, Tiguan, Touareg, Touran, Transporter, Vento)

vw-alkatreszek.hupont.hu

71. FŐTENGELY ÉKSZÍJTÁRCSÁK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► Főtengely ékszíjtárcsák Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden autótípushoz!

fotengely-ekszijtarcsa.hupont.hu

72. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH

► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!

novyplot.hupont.hu

73. POLGÁRDI BÚTORBOLT 8693 Lengyeltóti,Csokonai u.1 Tel.:85/330-370

► <H1>Hálószoba és nappali bútorok, konyhabútorok,étkező garnitúrák,tálaló szekrények,ülőgarnitúrák,gardróbok,kiegészítő kisbútorok!</H1>

polgardibutor.hupont.hu

74. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

vajdamariann.hupont.hu

75. Magyarország területén kiszállási költség nélkül

► Mészáros Károly +3630/744-26-81 sportszerviz@citromail.hu sportszerjavitas@citromail.hu

sportszerjavitas.hupont.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 26
Tegnapi: 47
Heti: 264
Havi: 217
Össz.: 806 659

Látogatottság növelés
Oldal: Strandbetegségek gyógyitása
Kutya jó honlap! - © 2008 - 2026 - fjanos-honlapja.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »